
A tavalyi évben megjelent a hír, hogy az állam ingyenessé teszi a középiskolások B kategóriás jogosítványszerzését, ebben a cikkben összefoglaljuk nektek, hogy erről milyen információink vannak jelenleg. Elöljáróban annyit, hogy a jogosítvány nem lesz ingyen jelen állás szerint, ha kíváncsi vagy a részletekre olvasd végig a cikket! J
2023. augusztusában több oldalon felröppent a hír, hogy 2024. szeptemberétől a középiskolai tanulók részére az állam ingyenesen biztosítja a B kategóriás jogosítvány megszerzését. Mindenki várta az erre vonatkozó jogszabályváltozást, hogy miként fogja az állam ezt lehetővé tenni. 2023. novemberében valóban megjelent a közlönyben a következő törvénymódosítás:
„Az állam a középiskolában/ szakképző intézményekben tanulók részére ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását”
Ez a módosítás egyértelműen leírja, hogy aki az egyéb feltételeknek megfelel (életkor, orvosi alkalmasság), az ingyen megcsinálhatja középiskolai tanulmányaival párhuzamosan a jogsit.
2024. márciusában viszont változott az ingyen jogosítvány kiterjesztése a középiskolások számára. A lényeg, hogy 2024 szeptemberétől a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az elsősegély oktatás és az utolsó éves tanulók számára lesz elérhető! A gyakorlati oktatás viszont csak teszt rendszerben bizonyos helyszíneken, vármegyékben lesz ingyenesen elérhető számukra. Ahol a gyakorlati oktatást ingyen adja az állam, ott a Honvédséget fogja bevonni a gyakorlati képzésbe, azaz katonák fogják oktatni a tanulókat a vezetési órákon.
A jogosítvány bekerülési költségének nagyobb része tehát nem lesz ingyenes, ahol pedig ingyenes lesz ott is csak bizonyos feltételekkel!
Hogy mennyibe kerül jelenleg egy „B” kategóriás jogosítvány – nézd meg a részleteket!
A KRESZ-tanfolyam díja átlagosan 40.000 ft, ehhez tartozik egy vizsgadíj, ami 4600 ft. Pillanatnyilag ebből az állam minden 20 év alatti tanulónak 25.000 Ft-ot visszatérít a sikeres elméleti vizsgája után.
Erről bővebben itt olvashatsz:
https://www.autosiskola-mohacs-boly.hu/jogositvany-allami-tamogatassal/
A forgalmi vizsgára bocsátásnak két feltétele van: minimum 29 óra vezetési gyakorlat, és legalább 580 km megtétele. Ebben csak átlagos képzési óraszámok szerint tudunk egy irányvonalat mutatni. A mi Autósiskolánk utolsó negyedéves átlagos képzési óraszáma 45 óra.
Az átlagos képzési óraszámról itt olvashatsz:
https://www.autosiskola-mohacs-boly.hu/igy-valassz-autosiskolat-avagy-mit-jelent-az-ako-a-vsm-es-a-kk/
45 óra (az óradíj 8500 ft), ami átlagban azt jelenti, hogy a gyakorlati rész a mi Autósiskolánkban 382.500 Ft-ba kerül. Ez a költség azoknak a tanulóknak, akik a kötelező minimum óraszámból le tudnak vizsgázni 255.000 ft.
Amiben különbözni fog az ingyen középiskolai oktatás és az autósiskolánál történő oktatás: a középiskolában konzultációra egy ottani pedagógust jelölnek ki. Azzal viszont tisztában kell lenned, hogy egy pedagógus bármennyire elismert és jó tanár az iskolában, nem rendelkezik a KRESZ-oktatás területén olyan tapasztalatokkal, mint az autósiskolákban dolgozó elméleti és gyakorlati oktatók. Egy autósiskolánál a KRESZ oktatásnak tantermi és online formáját is választhatod, ha pedig kérdésed van egy szakképzett szakoktatónak teheted fel! A konzultáció lehetősége adott személyesen, vagy akár online formában is!
Összegezve:
Az állam az elméleti oktatást fogja minden középiskolás számára ingyenessé tenni, a vezetési órákat továbbra is autósiskola fogja tartani, ezért jelen állás szerint az állami ingyenes és az autósiskolai fizetős képzés között körülbelül 15.000 ft-ot spórolhat a tanuló. Középiskolában nem lesz szükség vizsgabiztosra az elméleti vizsgák során. Ez első olvasatra könnyebbségnek tűnik, viszont érdemes elgondolkodni azon, hogy ez a valódi KRESZ tudás szempontjából a tanuló előnyére vagy hátrányára válik-e, amikor megkezdi a gyakorlati tanulást a gépjárművezető-szakoktató mellett az autóban. Amennyiben újra kell oktatni a hiányosan megszerzett KRESZ tudást a gyakorlati órák terhére, az extra költséget jelent(het), így máris elveszik a „megspórolt” 15.000,-.
Nagyon sok részletkérdés nincs még kidolgozva, sok minden változhat még ezzel kapcsolatban szeptemberig. Ebben a cikkben összefoglaltuk nektek azokat a tényeket, amelyek jelen ismereteink szerint biztosnak tűnnek. Ha kérdésed van, keresd bizalommal a BD Autósiskola csapatát!
A KRESZ tanfolyamok kizárólag ONLINE E-learning képzéssel indulnak!
Blog – Hírek – Cikkek
Kövesd a blogomat, ahol rendszeresen beszámolok a friss hírekről, tanfolyamokról, akciókról.
Közösségi média